A Szent Johanna gimi

first publication date:  2010
original language:  Hungarian

A Szent Johanna gimi (röviden SzJG) egy nyolc részből (kilenc kötetből) álló ifjúsági regény-sorozat, melynek szerzője Leiner Laura magyar kortárs írónő. A regényt napló formájában olvashatjuk, melyet a sorozat egyik főszereplője, Rentai Renáta ír, aki egy budapesti francia tagozatos gimnázium, a Szent Johanna Alapítványi Gimnázium diákja. A sorozat köteteinek kiadója a Ciceró Könyvstúdió, majd később Laura saját kiadója, az L&L kiadó. Az első kötet (Kezdet) 2010-ben jelent meg, míg az utolsó (Örökké), két kötetből álló rész kiadására 2013-ban került sor. 2013 májusában megjelent egy kiegészítő kötet is Kalauz alcímmel, mely a sorozattal kapcsolatos információkat, érdekességeket tartalmaz. Később a könyvsorozat megjelent Leiner Laura saját kiadójánál, az L&L-nél is. Az úgymond „kilencedik rész” nem jelent meg, az írónő pedig így nyilatkozott: „mindent megírtam, amit szerettem volna, anélkül, hogy akár csak egy szó is kimaradt volna”. Source: Wikipedia (hu)

Editions
No editions found

Work - wd:Q461914

Welcome to Inventaire

the library of your friends and communities
learn more
you are offline